A projekt szakmai tartalma
Munkánk során alapvető feladatunknak tekintjük a tudományos megalapozottság, a módszertani igényesség és a gyakorlati alkalmazhatóság hármas követelményének egyidejű érvényesítését. A tudományos megalapozottság követelményének költséghatékony kielégítését jól szolgálja, hogy az elmúlt egy évtizedben folyamatosan nyomon követtük a témakör nemzetközi és hazai szakirodalmát, ebből adódóan jelentősen csökkenthető az irodalomkutatás idő- és energiaigénye.
Munkánkban a fő figyelmet a közvetlen megkérdezésekre kívánjuk összpontosítani. Kutatásaink első fázisában fókusz-csoportos interjúk megvalósítását tervezzük minden főbb kérdéskörhöz (növényi-, állati- és humán biotechnológia) egy-egy interjú-sorozatot tervezünk. A kutatás keretében minden problémakörnél három, „laikusokból” álló fókusz-csoportos interjúra kerül sor, olyan közegekben melyek eltérő szociális helyzettel, kulturális tőkével jellemezhetőek. Az egyik interjú résztvevői magasan pozícionált, de nem a témakörben jártas értelmiségiek, a másiké vállalkozók, a harmadiké fizikai dolgozók lesznek. Emellett két szakértői fókusz-csoportos interjút is tervezzük, a témában jártas szakemberek részvételével. Így összesen 3×(2+3)=15 fókusz-csoportos interjúra kerül majd sor.
Az interjúk tapasztalatai alapján dolgozzuk majd ki a vizsgálataink gerincét képező kérdőív-rendszert. A kérdőívek kialakítása során többségében zárt kérdéseket teszünk majd fel. Főleg Likert-skálás vizsgálatokra törekszünk. A témakör jelentős hazai (sőt számos tekintetben: nemzetközi) újdonságtartalma miatt fontosnak tartjuk annak elemzését is, hogy a válaszadók hogyan viszonyulnak más egyéb technológiai innovációkhoz, és ezek alapján mód nyílik annak előrejelzésére, miként reagálnak majd egyes konkrét biotechnológiai innovációkra.
A vizsgálatok költséghatékonyságát jelentősen növeli majd, hogy – ismereteink szerint nemzetközi léptékben is innovatív módon – egy kérdőív alkalmazásával derítjük majd fel a növényi, állati és humán biotechnológiai innovációkkal kapcsolatos állampolgári attitűdöket.
Munkánk során a minta összetételét tekintve a lakóhely és a képzettség szempontjából törekszünk majd elsősorban reprezentativitásra, nem feltétlenül tekintjük azonban célnak az életkor szerinti reprezentativitás elérését: mintánkban magasabb lesz majd a fiatal-és középkorú válaszadók aránya, mert a biotechnológiai alkalmazások hatásaival elsősorban ők találkoznak majd.
